Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                  Közösségi Kertgazdaságok Asztaltársaságainak Fóruma

 

                                                           BEKÖSZÖNTŐ

 

                                              1.

Szeretettel és reménnyel köszöntöm jövendő olvasóinkat. Abban reménykedem, hogy olvasóink hamarosan szerzői is lesznek honlapunknak, hogy szinte mindenki el fogja mondani termelési tapasztalatait azért, hogy együtt egy virágzó Kert-Magyarországot hozzunk létre. Tudom, hogy kertészkedő honfitársaim együtt hatalmas tudással és tapasztalattal rendelkeznek, csak összesíteni kell ezt a tudást, csak mindenkinek igyekeznie kell társainak már megszerzett ismereteit eltanulni és hasznosítani. Erre most nagy szükségünk van nekünk külön-külön és együtt az ország összes dolgozó emberének.

    Az ország bérből és fizetésből élő dolgozóinak valamint kényszervállalkozóinak a helyzete, életszínvonala az elmúlt 21 év alatt rövid szünetektől eltekintve állandóan romlott, és mára tragikus fordulóponthoz érkezett. A munkanélküliség, az ebből következő eladósodás és a tömeges hajléktalanság életünk mindennapi jelenségévé váltak, és ma már senki sem lehet bizonyos abban, hogy holnap nem lesz áldozatává a folytonosan romló viszonyoknak. Ahhoz, hogy négytagú család (két szülő és két gyerek) megélhessen, a két kereső családtagnak egyenként legalább havi nettó nyolcvanezer forint jövedelemre van szüksége.  Különben nem tudják megvásárolni az élelmet és kifizetni az ún. közüzemi díjakat. Ezen kívül ruházkodni is kell. Ha egyik kereső meghal vagy munkanélküli lesz, a család kilátástalan helyzetbe kerülhet, de a pályakezdő fiatalok sincsenek jobb helyzetben.

   Ugyanakkor becslésem szerint az ország lakósságának nyolcvan százaléka kertes házban lakik, vagy lakásától külön van kertje. Barátaim, kartársaim, rokonaim és magam tapasztalatából tudom már az 1970-es évek óta, hogy kb. háromszáz négyszögöles kertben meg lehet termelni egy négytagú család teljes élelmiszerszükségletét. Most saját tapasztalatom mellőzöm, bőven lesz lehetőségem később írni róla. Most csak egyik rokonom eredményeire utalok. P. Ildikó négyszáz négyszögöles családi telken kertészkedik. Már a hetvenes években annyi jövedelme volt, hogy teljesen ellátta szüleit és testvéreit, majd hamarosan a családi házhoz egy ugyanolyan méretű házat épített hozzá. Pedig nem üzletelt különösen, a vásárlók a háztól vitték el a gyümölcsöt és a zöldséget, az eredeti célja az önellátás volt. Mások is tudják azt, hogy a családi kiskertgazdaságok képesek ellátni teljesen egy család élelmiszerszükségletét. A Nők Lapjában a következőt olvastam: ”200 négyzetméteren egy négytagú család éves zöldségszükséglete megtermelhető. ( Nők Lapja, 2011/4. November 2. Hulej Emese cikke.) Itt csak zöldségről van szó, ha mindent meg akarunk termelni, többre van szükség, és a termés függ a talajtól is, de általában 300 négyszögöl elég. Tehát az ország élelmiszer ellátásának a kulcsa a kezünkben van. Ha a család egyik tagja állásban van és szűkösen, de megkeresi a pénzt a közüzemi díjakra és a ruhára, a másik a kertben már bőségesebben megtermelheti az élelmet és nem függ senkitől, mert saját magának az alkalmazottja. Ennek ellenére a vidék éhezik, a kertek jelentős részét pedig gaz veri fel. Miért van ez így? Erre keressük a választ és a megoldást.

                                                                               

 

                                                                                    2.

                            A kertészkedés dicsérete

Amikor az első részben a kiskertgazdálkodásról írtam, a kiskertművelés hasznosságát és anyagi előnyeit hangsúlyoztam. Ez a mai gazdasági helyzetben, amikor százezreket kell megmenteni az éhezéstől, teljesen érthető, de az 1970-es években, amikor első kiskertemet kialakítottam, engem nem az anyagi haszon vezérelt, és nemcsak engemet. A kerti munka olyan értelmes tevékenység volt, amelyben a szellemi munka közvetlenül kapcsolódott egészséges fizikai mozgáshoz, ahol a dolgozószobámban eltöltött órák után kipihenhettem magam. Közben több évi munka alatt hétvégi házunk körül olyan természeti környezetet hoztam létre, amelyik nekem tetszett, amelyik megfelelt az én elképzeléseimnek. Ténylegesen ez a kert nemcsak nekem tetszett, hanem a szomszédoknak is. Az évek alatt megnőtt és tavasszal virágba borult meggyfasor gyönyörködtette őket is. Ha Szinyei Merse Pál festményét az ereje teljében lévő virágba borult almafáról csodálatos műalkotásnak tartjuk, akkor el kell ismerni, hogy az kertész, aki az almafát felnevelte, szintén részese volt az alkotói folyamatnak. Az én virágzó meggyfáim is, mint egy kert részei, a természeti folyamatok mellett az én alkotó tevékenységemnek is a következményei voltak. A kertészkedés, mint alkotófolyamat rokon jelenség a művészettel. Természetesen júniusban, miután gyönyörködtünk a fákon pirosló meggyekben, leszedtük a gyümölcsöket és megettük vagy dzsemet főztünk belőlük.

    Visszatérve Szinyei által megfestett almafához, az az almafa már régen nem él és a kép alkotója sem, de a kép létezik és hat ma is. A művészeti szép örök abban az értelemben, hogy míg létezni fog ember, és a kép anyaga belülről  nem bomlik szét, a művészeti szép is megmarad. A természeti szépet folyamatosan újra kell teremteni, de ettől nem kevésbé szép. A kertészkedés, mint az emberi lényeg, az emberi alkotóképesség megnyilvánulásának és megvalósításának egyik területe, jobbá, humánusabbá, emberibbé teszi az embert. Erre napjainkban, amikor az emberiség egyes részeinek elvadulását látjuk, nagy szükségünk van. 

                                                           (Folytatása következik)        

 

 

Jakócs Dániel: GAZDÁLKODÁSI ALAPELVEK

2012.04.19

 A kiskertgazdaságok nagy előnye, hogy a piac szeszélyeitől függetlenül a család tagjainak igényeiből indulhat ki, nem függ az üzleti kínálattól. 

 

Konyhakertészkedés, ha kevés idő jut rá

2012.01.22

 

Konyhakertészkedés, ha kevés idő jut rá

2012.01.22

 

Amerika után már Új-Zélandon is kiváltságnak számít a saját veteményes

2011.12.30

 

 

Forrás: Investment Watch

 

Új-Zélandon is kiváltságnak számít a saját veteményes

2011.12.30

 

Amerika után már Új-Zélandon is kiváltságnak számít a saját veteményes

Forrás: Investment Watch

 

Az Új Kertfalu lev. címe

2011.12.30

 

Az ősi őszibarack

2011.12.22

 

Terbe Teréz: HOZZÁSZÓLÁS EGY ELŐADÁSHOZ

2011.12.12

 

ELŐADÁS ÉS KÖNYVBEMUTATÓ

2011.12.12

 

Közösségi Kertek

2011.12.12

 http://kozossegikertek.hu/

 

Képgaléria

Kertek a képzőművészetben

Dátum: 2011.12.09
Fénykép: 3
Mappák: 0

Megőrzésre, terjesztésre

Dátum: 2011.12.22
Fénykép: 1
Mappák: 0
 

Fényképek